2012. március 15., csütörtök

Nemezeljünk nyuszit!

Aranyos kis nyuszit készíthetünk húsvéti lakásdísznek vagy ajándékba tűnemezeléses technikával. Ebben a bejegyzésünkben ennek lépéseit szeretnénk megosztani inspirációs blogunk olvasóival.
Ezt a nyuszit egyébként a tavaszi kézműves vásárra is elvittük, a Petőfi Csarnokba. Alkotós asztalunknál kicsik és nagyok folyamatosan sorban álltak, hogy megtanulhassák az igazán nem nehéz kézműves technikának számító tűnemezelés fortélyait. Sok szép nyuszi készült, talán épp jelen sorok olvasói is találkozott velük? Nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is elkészíthetik (szülői felügyelet mellett!).
Lássuk az elkészítés menetét!


  • Tépjünk le egy akkora darabot a kiválasztott gyapjúból, amivel vastagon be tudjuk borítani a hungarocell tojás felületét, úgy, hogy ne látszódjék át a tojás fehér felülete.
  • A nemezelőtűt tartsuk merőlegesen a tojás felületén és a tű fel-le történő gyors mozgatásával, határozott mozdulatokkal rögzítsük a hungarocell felületén a gyapjút. Mivel a tűk fel-le mozognak, a tűk tulajdonképpen egyrészt a hungarocell belsejébe tolják a gyapjúszálakat, másrészt a kívül maradó szálakat tömörítve, egyfajta gyapjúbevonatot alakítanak ki a hungarocell felületén.
    Az alábbi képen a nemezeltű használatát láthatjuk, anyagra történő nemezelés alkalmával. Ugyanilyen mozdulattal használjuk a hungarocellre történő nemezeléskor is!


  • Amikor beborítottuk a tojást, vágjunk le 4 darabot a zseníliadrótból. Kettőből fület, kettőből pedig "kezet" hajlítsunk. A fülek drótszárait sodorjuk eggyé. A meghajlított drótok helyét tágítsuk ki először ollóval, majd fúrjuk bele a hungarocell belsejébe a "karokat" és a füleket.
  • Három egyforma zsenília pompomot rögzítsünk gombostűvel a tojás aljára. Kettő lesz a talpa, kettő pedig a farka.
  • Ragasszuk fel a szemeket, majd egy gombostűvel rögzítsük az orrnak szánt apró zsenília pompomot.
  • Vastag damilból vágjunk bajuszt, és tűzzük be a gyapjúba az orr közelébe.
  • Helyezzük el a cilindert a fülek közé úgy, hogy kétoldalt a cilinder karimáját bevágjuk. 
  • Tegyünk a nyuszi "kezébe" rózsát vagy papírrépát.
Örömteli alkotást kívánunk!

Ha kedvet kaptunk a nyuszi elkészítéséhez, már csak a hozzávalók beszerzése van hátra.

Kiszerelés Nemezelőeszköz 7 tűvel Gyapjú többféle változatban Hungarocelltojás,
8 cm
Zseníliadrót, 30 cm, barna árnyalatok
Cikkszám 5322700 3309800 5211700
Ára 2.990 Ft/db 1.170-2.790Ft
/ csomag
165 Ft/db 425 Ft/csomag
Kiszerelés Pomponok állatos,100 db Pomponok, átm. 7 mm, vegyes színben Mozgó szem
100 db/csomag
Velúrcilinder, 40 mm
2 db/csomag
Cikkszám 7651800 7657549 8920900 3915101
Ára 630 Ft/csomag 630 Ft/csomag 1.140 Ft/csomag 390 Ft/csomag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése